A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

Harmadik helyen végzett a magyar férfi csapat
 3510
A Eb utolsó mérkőzésén a szlovén csapat, ha nehezen is, de legyőzte a magyar válogatottat: Szlovénia – Magyarország 3-1(1-0). Büszkék lehetünk válogatott gyeplabdázóinkra, legjobb tudásukat beleadva küzdöttek a 2017-es Európabajnokságon, melyet 3. helyen zártak. Külön öröm, hogy kapusunk, Petővári Balázs kapta a legjobb kapusnak járó díjat. Gratulálunk a csapatnak! Mindent bele 2019-ben! Hajrá magyarok!

 

 

Izgalmasnak ígérkezett az Európa-bajnokság utolsó összecsapása, a házigazda Szlovénia és Magyarország csapata között. A mérkőzés végig szoros és izgalmas volt, nem bírtak egymással a csapatok. Az első negyedben mindkét csapat folyamatosan támadta ellenfele kapuját, de a remek kapusteljesítményeknek köszönhetően gól nem született.

 

Az első találatig egészen a 28. percig kellett várni, sokadik megítélt büntetőszöglet után szerzett találatot a hazai együttes. Így 1-0-s eredménnyel mentek pihenőre a csapatok. A vasárnapi forróságban rendezett utolsó mérkőzés harmadik 15 percét a magyarok kezdték nagyobb lendülettel, de gólt nem sikerült szereznünk. A szlovének egy, a negyed közepén szerzett találattal kettőre növeltékelőnyüket. Két gólos hazai előnnyel fordultak a csapatok az utolsó negyedre, a végső 15 perc elején szerzett góllal egy gólra zárkóztunk fel a szlovének ellen. A kiélezett találkozón egy percig sem volt megállás, folyamatos párharcokat láthattunk a mezőnyben. Az 55. percben egy büntetőszöglet értékesítésével állította be a 3-1-es állást a házigazdacsapat.

Góllövők: Mesaric Robert (28’), Mesaric Martin (37’), Maucec Franc (55’); illetve Farkas Imre (47’)

Szűcs Ádám tudósítása, Kiss Katinka képei:

 

A pénteki kánikula sem állíthatta meg gyeplabdázóinkat az EB-n. Harmadik ellenfelünk a csoport legesélyesebbének tartott Gibraltár válogatottja. Az első percektől izgalmas összecsapás mindkét csapatnak kulcsfontosságú volt, hiszen akár a feljutás is múlhatott rajta. Az első negyedben több veszélyes támadást is láthattunk, gól azonban nem született. A második játékrészt a magyar csapat kezdte nagyobb lendülettel, egy jó kiemelést követően Langer Bálint vágta a kapuba a labdát, megszerezve ezzel a vezetést a piros mezeseknek. A találatot követően nagyobb fokozatra kapcsolt a miniállam csapata, a 21. percben először akciógólból, majd rögtön utána büntetőszögletből szerzett góllal fordították meg az állást. A magyarok válaszára sem kellett sokat várni, Papp Gergely parádés góljával egyenlítettünk a 23. percben. A nagyszünetig már nem történt változás, 2-2-es állásnál mentek pihenőre a csapatok. A harmadik tizenöt percet a fehér mezes Gibraltár kezdte jobban, egy gyors támadás végén visszaszerezte a vezetést. A gyors gól után ismét felvette a versenyt ellenfelével a magyar csapat, több lehetőség is kínálkozott az újabb kiegyenlítésre, de sajnos nem tudtunk élni vele. Egy, a negyed közepén nekünk meg nem adott gólt követően átvette az irányítást a gibraltári együttes, a 43. percben egy 7 méteres büntetőt követően már két góllal vezettek. Az utolsó játékrészre mindent beleadott a magyar csapat, erőn felül teljesített a pályán. A parázs mérkőzés utolsó negyedét is a korábbiak kiélezettsége jellemezte, folyamatosan veszélyeztették egymás kapuját a csapatok. Az utolsó gólt így is a miniállam válogatottja lőtte, alig 50 másodperccel a vége előtt egy kontratámadás végén. 5-2-re nyert Gibraltár, ezzel bebiztosítva feljutását a Challenge III.-ba. Elismerés illeti a magyar csapatot, lenyűgöző játékkal, emberes helytállással küzdött a végsőkig az eddig minden ellenfele felett könnyedén diadalmaskodó Gibraltár ellen.

Góllövők: Langer Bálint (17’), Papp Gergely (23’); illetve Rodriguez Ian (21’, 21’), Lopez Julian (31’), Ramagge Carl (43’ – büntetőből), Grech Robert (60’)

A magyar gólszerzők:

 

Szűcs Ádám tudósítása, Kiss Katinka képei:

 

Álomszerűen kezdődött az összecsapás a nemzetiszín magyar válogatottnak, Suba Tamás és Léber Sebastian révén már a 7., illetve a 10. percben gólt szereztek a fiúk, hatalmas lélektani fölényre szert téve a szigetországiak ellen. Az első 15 percet 2-0-ra nyerte a magyar csapat.

A második negyedre összeszedte magát Ciprus válogatottja, többször is beszorították a magyarokat a kapujuk elé. Egy kontra után körbejáratott labdából szerzett találattal szépíteni tudtak a déliek, 2-1-es állással mentek a tíz perces pihenőre a csapatok. .

A harmadik negyedben kiegyenlített játékot láthatunk, mindkét csapat több veszélyes támadást vitt végig, de gólig nem jutottak a felek. Az utolsó játékrészt a magyar csapat kezdte nagyobb irammal, alig 15 másodperc után büntetőszöglethez jutottak, amit Kovács Norbert a rövid oldali kapufa mellett lőtte a kapuba, visszaállítva a két gólos magyar előnyt. A gól után nagyobb fokozatra kapcsoltak az eddig pont nélkül álló ciprusiak, folyamatosan beszorítva a piros mezes magyarokat a saját térfelükre. Az 55. percben még szépíteni tudtak a szigetországiak, de ez kevésnek bizonyult a mieink ellen.

3-2-re nyerte a mérkőzést a magyar válogatott, így két győzelemmel veretlenül, de rosszabb gólkülönbséggel második az Európa-bajnokságon a következő ellenfél, Gibraltár mögött

Góllövők: Suba Tamás (7’), Léber Sebastian (10’), Kovács Norbert (46’); illetve Lazarides Andreas (25’), Michael Andreas (55’).

A magyar csapat góljai:

 

Szűcs Ádám tudósítása, Kiss Katinka képei:

 

A tikkasztó nyári hőség sem szabhat határt hazánk legjobb gyeplabdázóinak. A szlovén rendezésű Európa bajnokság nyitányán a messzi Finnország csapatával mérkőztek meg a magyarok. Az első negyedben bár végig a nemzeti színekben játszó magyar csapat akarata érvényesült, gólt sajnos nem tudtunk szerezni. A jég a 22. percben tört meg, egy gyors kontra támadás végén megszerezte a magyar válogatott a torna első találatát Ficzere Zsombor révén. A második tizenöt percben többször is veszélyeztették a finnek válogatottunk kapuját, de a remek védő és kapusteljesítményünknek köszönhetően megállítottuk a kék mezesek támadásait. Sőt, a negyed végén egy időntúli büntető szöglet értékesítésével két gólosra növelte előnyét a magyar csapat. A nagy pihenőt követően hatalmas elszántsággal állt ki a pályára a Tápai Tibor vezette válogatott.

 

Gyors labdajáratások és magabiztos játék jellemezte a magyarokat. Finn ellenfelünk a 36. percben büntető szögletet értékesített, ezzel szépítve az álláson. A magyar válaszra nem kellett sokat várni, a 42. percben Christopher Chorle meglőtte első válogatott gólját, visszaállítva a két gólos differenciát. Az utolsó negyedre megfáradt a piros-fehér-zöld mezes csapat, több veszélyes finn támadást is láthattunk a pályán. Természetesen a magyarok is minél több gólra törekedtek, a 48. percben Suba Tamás találatával mér 4-1-re vezetett a magyar csapat.

 

A mérkőzés utolsó szakaszára új erőre kapott a finn válogatott, elkezdte beszorítani a mieinket a kapu elé. Az 51 és 58. percben két gólt is sikerült lőniük, előbbit 7 méteres büntetőből. A kékek mindent megtettek az egyenlítésért, de a remekül játszó magyar csapat nem engedte ki a kezéből a győzelmet. 4-3-ragyőzött végül Magyarország csapata.

Gólszerzők: Ficzere (22’), Léber (30’), Chorle (42’), Suba (48’); illetve Hirvioja (36’), Makela (51’ – büntetőből), Fiskaali (58’)

Léber Sebastian gólja:

Nyilatkozatok

2017.07.29. 16:09 Tápai Tibor, szövetségi kapitány: "A szlovéniai Lipovciban megrendezésre kerülő EuroHockey Championship IV versenyen vesz részt a magyar felnőtt férfi válogatott. Vasárnap délelőtt indulunk. A 18-as keretből mindenki egészséges, bár Kovács Norbert kapott egy ütést a fejére még a szerdai edzésen, de már kiheverte. A közeli helyszín miatt egy rövid, kb. 4 órás buszút vár ránk, utána 16:00 órakor a ciprusi válogatott ellen játszunk egy ráhangoló edzőmérkőzést, 3x10 percben. Este a csapatvezetők az EHF technikai értekezletén vesznek részt, ahol ismertetik a főbb tudnivalókat és a felszereléseket is ellenőrzik.

Első mérkőzésünk a finn csapat ellen július 31-én 15:45-kor kezdődik. Két évvel ezelőtt 1:1-es eredmény született, most szeretnénk győzni. Ezután egy szünnap, majd a ciprusiakkal mérkőzünk 18:00-kor. Szintén két éve legyőztük őket, most is szeretnénk ezt megtenni. Újabb szünnap után a klubszinten feljebb rangsorolt Gibraltárral találkozunk, augusztus 4. 11:45 a kezdés időpontja. Egy Eb-n nincsenek könnyű meccsek és ellenfelek, de ez a meccs nagyon nagy kihívás lesz. Másnap a házigazda Szlovénia ellen zárjuk a tornát, aminek első és utolsó meccsét is mi játszhatjuk. A három műfüves pályával is rendelkező szlovének hosszú idő óta nem szerepeltek válogatott versenyeken, de klubcsapataikat jól ismerjük. Amennyiben ezen a találkozón lesz még esélyünk a feljutásra, mert a többi mérkőzésen is úgy alakultak a dolgok, akkor őket elcsíphetjük a végén, ha mindenki tudása maximumát adja.

A mi szereplésünk sikere azon is múlik majd, hogy milyen gyorsan szokunk hozzá a nemzetközi gyeplabdamérkőzéseken használt vizes műfüves borításhoz, amivel ellenfeleink mindegyike rendelkezik. Nekünk sajnos Magyarországon nem áll rendelkezésünkre egyetlen ilyen borítás sem. Kritikus lesz még továbbá, hogy az ütők ellenőrzésekor, az esetlegesen szabálytalannak ítélt eszközök helyett új ütőket kell bevetni és ez mennyire zavarja meg az érintett játékosokat. Sajnos ez mindig megtörténik, hiába készülünk rá tudatosan.

Az előzetes elvárás (az öt csapatból) az első három között végezni, de ehhez tökéletes játékot kell produkálni."

Előzmények

2017.07.04. 19:04 Parázs mérkőzést játszott a magyar férfi gyeplabda-válogatott Gibraltár ellen: Gibraltár - Magyarország 5 - 2 (2 - 2) . Végig fej-fej mellett haladt a két csapat, félidőben 2 - 2 volt az eredmény. A harmadik negyedben lőtt szabályos gólunkat nem adták meg és ahogyan az lenni szokott, ebből az ellenfél lőtt gól, ezúttal büntetőből. Ebben a csoportban Gibraltár volt a legerősebb ellenfelünk. A szlovénokat 7- 2-re, a finneket 8 - 1-re verték meg. Ellenünk viszont nagyon nehéz dolguk volt, a félidő után 2 - 2-vel léptünk pályára, a végén kikpatunk, de így is nagyon büszkék vagyunk a fiainkra!

2017.07.03. 11:24 Egy napos pihenő után várt az újabb megmérettetés a magyar válogatottra, a Ciprus elleni találkozón. A két csapat a torna nulladik napján már találkozott egymással, akkor edzőmérkőzésen 2-1 arányban voltak jobbak fiaink. A feladat ma is ugyanaz volt, mint legutóbb: legyünk jobbak ellenfelünknél. Sikerült! Suba Tamás, Léber Sebastian és Kovács Norbert góljaival 3-2 győzött a magyar csapat. Gratulálunk!

2017.07.30. 18:00 Megérkeztünk Szlovéniába, 4-kor játszottunk egy edzőmeccset a ciprusi válogatottal, 2:1-re megnyertük. A hőmérő 33 fokot mutatott, de a pályán és mellette legalább negyvennek éreztük. Holnaptól élesben játszunk, szurkoljatok! Kövessetek minket Instagramon is: hockey_hungary.

2017.07.29. 18:00 A Magyar Gyeplabda Válogatott vasárnap délelőtt indul Szlovéniába. A nulladik napon edzőmeccset játszanak a ciprusi válogatottal, az első igazi megmérettetés pedig hétfőn lesz a finnek ellen. A részletes programot alább láthatjátok a képen.

Válogatottunk Tápai Tibor segítségével készült fel a bajnokságon való szereplésre, minden héten rendszeres edzést tartott a fiúknak. Az ő munkáját még két edző támogatja a válogatott mellett. Szellő Ádám erőnléti edző és Álló Marcell videóelemző segédedző is ott áll majd a csapat mellett a pályán.

Balról jobbra: Szellő Ádám, Tápai Tibor, Álló Marcell

A csapatot kíséri még két masszőr, két team menedzser és a hírekért felelős média menedzser. A Szövetség képviseletében Zsoldos András alelnök úr utazik velünk.

Balról jobbra: Hrncsjár Ildikó, Varga Orsolya (masszőrök), Pogány Renáta, Szűcs Ádám (team menedzserek), Kiss Katinka (média menedzser)

 

Hermann Tamás, játékvezető

A válogatott keret eredetileg 32 fős volt, ez a létszám a keretcsökkentés után 18 lett. Tizenhat mezőnyjátékos és két kapus. Nézzük kik kerültek be a szűk keretbe, kik azok, akik Magyarország színeiben képviselhetik majd hazánkat az Európa Bajnokságon. Nehéz volt kiválasztani az utazó keretet, sok tehetséges és igen szorgalmas ember közül kellett döntenie a csapatvezetőnek. A Magyar Gyeplabda Válogatott névsora:
Petővári Balázs (Soroksári HC) - kapus, Bordás Zsolt (Soroksári HC) - kapus, Papp Gergely (Építők HC), Ujvári Viktor (Soroksári HC), Langer Bálint (Soroksári HC), Löschnig Tamás (Építők HC), Farkas Imre (Soroksári HC), Szigeti Bence (Soroksári HC), Olasz Balázs (Soroksári HC), Chorle Christopher (Soroksári HC), Léber Sebastian (SV Arminen), Kovács Norbert (Építők HC), Lénárd Máté (Építők HC), Ficzere Zsombor (Soroksári HC), Suba Tamás (Soroksári HC), Kanyó Krisztián (SZLG DSE - Olcote HC), Kozári Benedek (Építők HC), Tápai Márk (Soroksári HC)

 

A Válogatott hétfőn kezdi a bajnokságot, szurkoljunk nekik Mindannyian! Lelkiismeretes felkészülés áll mögöttük és ha a legjobb tudásukat mutatva mindent beleadnak a mérkőzésekbe, büszkén térhetünk haza.

Kövessétek az eseményeket a honlapon és a facebook oldalon!

2017.07.27. 15:00 Végre elérkezett július vége, mindenki nagyon várja már az év külföldi eseményét, a hétfőn kezdődő Európa-bajnokságot. Idén Lipovciban (Szlovénia) lesz a torna július 31-től augusztus 5-ig. Az Eb „Championship IV” csoportjában öt ország szerepel: Finnország, Gibraltár, Ciprus, Magyarország és a házigazda Szlovénia.