A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

Őszi kupák (U8-U10)
 1422
A 2017-es őszi szezonban az 8-10 évesek sem maradtak mérkőzések nélkül, a korosztályra szabott Interligában kuparendszerben játszottak a csapatok. Az MGYSZ támogatásával, az ÉHC rendezésében először a XXVI. Wekerle napi sportesemények keretében majd bő egy hónappal később az ÉHC tornáján 4 egyesület szerepelt.

A mérkőzéseket nem jegyzőkönyveztük, nem hirdettünk sem győztest sem vesztest így többféle értelemben is számolatlanul potyogtak a gólok, a végén mindenki kicsit győztesen jöhetett le a pályáról. Az U10-es mérkőzések szünetében, a gyeplabdát most kezdő játékosok 3-3 elleni meccseken mérkőzhettek egymással.

 

A résztvevő klubok: Soroksár HC, Szabadka Spartak EV, Főnix M.S.E. és az Építők HC. Az U10-es mérkőzéseket az ÉHC ifjúsági játékosai vezették, míg a 3-3-as U8-as mérkőzéseken a 10-11 évesek is kipróbálhatták a játékvezetést, ezt sem lehet elég korán kezdeni – örömteli, hogy minden klubból volt jelentkező erre a feladatra.

 

Bár a négy csapatos tornákon nem számoltuk az eredményeket egyértelmű volt, hogy a Soroksár és a Szabadka előrébb járnak, ők képviselik a felső házat a Főnix és az ÉHC az második vonalat jelentette idén ősszel az U10-es kategóriában – tavasszal újra játszunk!