A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

V-VI. Forduló
 1399
Dupla fordulóval fejeződött be az NBI-es női bajnokság őszi idénye. A lányok szombatos és vasárnap is pályára léptek. Hat kör után a címvédő AGYSE vezet, őket a Szt. László DSE követi 3 pont hátránnyal. Harmadik a BKG Fasor DSE, negyedik az Olcote HC. Folytatás tavasszal.

 


Ferenczi Zsolt tudósítása

AGYSE – Szt. László DSE 3 - 1 : Az utolsó hétvége rangadója egyértelműen az AGYSE és a Szent László Gimnázium csapatának összecsapása volt, mely egyben az utolsó játékhétvége nyitómérkőzése is volt a Női NB1-ben. Ez a mérkőzés volt hivatott eldönteni az őszi elsőség sorsát is. Jó iramú kiélezett mérkőzésre volt kilátás tekintettel az első mérkőzés 3-3-as döntetlenjére. A borús őszies időben a tét ellenére kissé álmosan kezdtek a lányok, többnyire a mezőnyben zajlott a játék ritkán kerültek kapu elé a csapatok. A gólcsendet végül Ilkei Nóra törte meg a 13. percben. Ettől egyértelműen megélénkült a mérkőzés, azonban az emberelőny és a több korner ellenére sem sikerült egyenlítenie a zöld fehéreknek az első félidőben. Sorra következtek a büntető kornerek mindkét oldalon a térfél csere után, végül Bakk Nikoletta találatával zárkózott fel a László. Az egyenlítés dacára kapkodóssá vált az SZLG játéka és alig egy percen belül Guti Réka okos passzát váltotta ismét gólra Ilkei Nóra ezzel újra átvéve a vezetést. Erre már nem érkezett válasz a vendégek részéről. Végül mesterhármast lőve a lefújás előtt 3 perccel Ilkei Nóra beállította a 3-1-es végeredményt ezzel megszerezve az AGYSE csapatának az őszi elsőséget.
: : Ilkei, Guti, Williams, Bakk, Szalisznyó

Ferenczi Zsolt tudósítása

Olcote HC – AGYSE 4 - 9: Az első idegenbeli mérkőzésükön súlyos 10-5-ös vereséget szenvedő OLCOTE HC lányai 6-án vasárnap javíthattak hazai pályán, az immáron biztos őszi első AGYSE csapat ellen. A felek gyorsan egymásnak estek és nyílt sisakos küzdelem bontakozott ki.  A védekezésre nem fektetett komoly hangsúlyt egyik csapat sem a mérkőzésen, így a két hálóőrnek bőven akadt dolga. A 12. percig 4 góllal kilőttek a rózsaszín feketék, mire végül a 15. percben Józan Sára válaszolt. Zárkózni kezdtek az OLCOTE-osok. A félidő végéig újra megrázta magát az AGYSE és két újabb találattal állították be a 2-6-os félidei eredményt. A gólzápor a második félidőben is folytatódott Barki Zsófia mesterhármasával igyekeztek csökkenteni a különbséget a fehérek, ám a félidő végéig újabb 3 AHC gól született Guti Réka megszerezte 4. találatát is, így állt be végül a 4-9-es végeredmény egy őszinte és gól gazdag mérkőzésen.
: Barki D, Barki Zs, Németh, Guti, Kovács

Olcote HC- BKG Fasor DSE 3 - 4: A Női NBI őszi záró meccsén egy alsóházi rangadónak is tekinthető mérkőzésen találkozott az ez idáig nyeretlen FASOR csapata az OLCOTE-os lányokkal. A két csapat találkozói általában szoros ki-kimérkőzések és az utolsó pillanatig tartogatnak izgalmakat. Az OLCOTE kezdett jobban és korán már a 6. percben megszerezték a vezetést Józan Sára góljával. A FASOR erre szerkezetváltással reagált, ami több kapuelőtti helyzetet és kornert eredményezett, azonban az eredmény változatlan maradt az első félidőben. A második játékrészt nagy lendülettel kezdték a sárgák és a 26. percben Bálint Dóra megszerezte az egyenlítő találatot. Négy percen belül Barki Zsófia válaszolt és a vezetés ismét az OLCOTE-hoz került. Ettől azonban vérszemet kaptak a kosok és 3 percen belül 3 gólt lőve 2-4-re módosították a találkozó állását. Először Orbók Réka talált be egy pattintós kornervariációból, végül pedig az erősen megfiatalított FASOR támadósor Sütő és Szabadka összjátékából szerzett újabb gólt. A lefújás előtt Barki Zsófia ismét betalált, aznap ötödik alkalommal, a végeredmény azonban 3-4 maradt FASOR javára ezzel megszerezve első szezon béli győzelmüket.;
: : Barki D, Barki Zs, Tóth, Orbók, Radenhausen

Előzmények

2019.09.23.: Időközben a női bajnokság is elkezdődött. Két forduló után a Szt. László DSE vezeti a tabellát az AGYSE előtt, de az AGYSE egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. (A szeptember 22-i nyitónap rangadóján a Szt. László DSE - AGYSE 3 - 3)

 

Nyilatkozatok