A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

Skót vendégek a Soroksári Sportcsarnokban
 1250
2017. április 4-én, három magyar gyeplabda csapatnak nyílt lehetősége barátságos mérkőzéseket játszani egy Skóciából idelátogató egyetemi klub gyeplabda csapatával. A skót klub, egy program keretein belül, minden évben más és más országba látogat - várost nézni és természetesen gyeplabdázni - a helyi csapatokkal.

Az első meccset a Soroksár HC játszotta. A hazai pálya előnye és persze a fiúk leleményes taktikai és technikai megoldásai sok szép gólt eredményeztek.

 

Ezután egy női mérkőzés következett (Amatőr HC). A játék nagyon lendületes és fordulatos volt. Természetesen ebben az is közrejátszott, hogy a skótok – hatalmas éljenzésekkel, sípokkal, kürtökkel és zenével – megalapozták a remek hangulatot.

 

A játéknapot a Főnixes fiúk meccse zárta. A hangulat változatlan maradt, bár a skótok játékán már kissé meglátszott a fáradtság.

Skót vendégeink azt mondták, hogy nagyon tetszett nekik Budapest, a rengeteg gyönyörű épület és a folytonos nyüzsgés miatt. Összeségében nagyon jól érezték magukat Magyarországon és sajnálják, hogy a meccseknek és a „kiruccanásuknak” ilyen hamar vége lett.